Nyugdíjasegyetem: Hűséges előfizetők és a média - Kisalföld

Szerző: KISALFÖLD

- 2012. november 13., kedd 08:50

A Kisalföldet is kiadó Lapcom kft. ügyvezető igazgatója, Szammer István tartotta a győri Nyugdíjasegyetem ötödik szemeszterének negyedik tanóráját. (Kedden pedig a Soproni Nyugdíjasegyetemen tart előadást 16 órától, a GYIK Rendezvényházban.)

A szenior hallgatók, hűséges előfizetőink elmondták: most tudták meg, milyen döntések vannak annak hátterében, hogy annyira szerethető újságunk.

 

– A média a mindennapok része, teljesen átvette a nyilvánosság szerepét. A benne dolgozók napi feladata, hogy a hírek közvetítése közben ne történjen nagy torzítás, áthangolás.

 

Akkor se, ha manapság sokan szeretnének szerepelni a médiában, erősödik az abból következő harc, hogy többen befolyásolni, birtokolni akarják – mondta el többek közt Szammer István.

 

A Lapcom kft. ügyvezető igazgatója, Szammer István arról is beszélt, hogy a Kisalföld mint megyei napilap olyan modellt dolgozott ki, amit mások is szeretnének követni.

 

A megyei hírekre koncentrálunk, mindig van olyan történetünk, amit máshol nem írnak meg és a szórakoztatás is célunk. Míg más megyékben a napilap nagy része Budapesten készül, nálunk helyben dolgoznak az újságírók, a szerkesztők. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly a legnagyobb példányszámú közéleti napilap lett a Kisalföld.

 

Csényi-Nagy Andrásnénak az tetszett leginkább, hogy egészen az őskortól beszélt a média világáról az ügyvezető igazgató. Az asszony örül annak, hogy lapunkban az idősebbeknek érdekes témákat is talál.

 

Családja felmenői közt volt nyomdász, így az előadás erről szóló része is érdekelte. Már harminc-negyven éve hűséges előfizetőnk, akárcsak hallgatótársa, Rétiné Simon Katalin, aki úgy fogalmazott: "Szerettük eddig is a Kisalföldet, most már azt is tudjuk, milyen döntéseket hoztak azért, hogy ilyen szerethető legyen, hogy mi az a koncepció, ami sikeressé teszi. Mi így olyan helyi híreket olvashatunk, amit sehol máshol és a mellékleteket, a Kisalföld magazinjait is kedveljük."

 

Németh Kálmán pedig arról beszélt, hogy más megyékben járva megnézte az ottani napilapokat is és a Kisalföldet mind oldalszámban, mind tartalomban gazdagabbnak tartja. Nem is gondolta volna, mennyi munka van emögött, s hogy rendszeresen igyekszünk a helyi igényeket felmérni.

Linkek:

Kapcsolódó hírek: