Bacsárdi László a legfiatalabb intézetigazgató - Kisalföld

A 30 éves dr. Bacsárdi László a Nyugat-magyarországi Egyetem minden idők legfiatalabb intézetigazgatója. A soproni gazdaságinformatikus szak 2002-es indulása óta dr. Jereb László – a faipari mérnöki kar dékánja – felügyelte a szak hallgatóinak tevékenységét. Az intézetvezetői stafétabotot a napokban átadta utódjának, dr. Bacsárdi Lászlónak.

– Tízéves a gazdaságinformatikai képzés Sopronban, s intézetigazgatóként arra törekszem, hogy a képzés hatékonyságának emelésével idehaza és külföldön az eddiginél is nagyobb elismertséget szerezzünk – nyilatkozta a Kisalföldnek dr. Bacsárdi László, a Széchenyi-gimnázium egykori diákja.

 

Információ az űrtávközlésben

Bacsárdi László tavasszal védte meg sikeresen „Klasszikus és kvantumalapú információterjesztés és -átvitel az űrtávközlésben" című doktori disszertációját. Tagja a Magyar Csillagászati Egyesületnek és a Magyar Asztronautikai Társaságnak, utóbbinak főtitkára is. Idén az űrpolitika fejlesztését célul kitűző nemzetközi Space Generation Advisory Council magyarországi képviseletével is megbízták.

 

– Nemrég egy nemzetközi kutatás informatikai hátterét biztosítottuk, s most is vannak olyan sikeres pályázataink, amelyek a tudományos életben kijelölik a következő évek irányait. Ilyen például az a közel hétszázmillió forintos elnyert projekt, amelynek során – leegyszerűsítve – a Föld-rendszer hazai geofizikai, geológiai és erdészeti összefüggéseit fogjuk kideríteni.

 

Az informatika alkalmazásával, különböző területek adatainak elemzésével olyan kapcsolódási pontokat vizsgálunk, amelyek földtani és erdészeti vonatkozásban gyakorlati hozadékkal kecsegtetnek. Munkánkba bevonjuk a lakosságot, akiktől természetjárás közben összegyűjtött adatokat – például mobiltelefonnal készített fényképeket – kérünk, őket a projekt által felölelt természettudományos ismeretekről és kutatási eredményekről is informáljuk – mondta el dr. Bacsárdi László, aki az egyetem történetében a legfiatalabb intézetigazgató.

Linkek:

Kapcsolódó hírek: