Egyetemfoglaló vetélkedőt rendezett a Soproni Közgáz

Szerző: DR. SZÓKA KÁROLY

- 2017. április 24., hétfő 07:39

A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar 2017. április 20-án immáron ötödik alkalommal rendezte meg Egyetemfoglaló elnevezéssel nagy sikerű játékos, gazdasági témájú vetélkedőjét középiskolás csapatok részére.

A vetélkedőt nagy érdeklődés kísérte, 12 oktatási intézményből 16 csapat érkezett Csornáról, Fertődről, Pápáról, Győrből, Szombathelyről és Sopronból. A kísérőtanárokkal, zsűrivel és a segítőkkel, szervezőkkel együtt, több mint százan töltöttük meg a Soproni Közgáz Auláját.
A vetélkedő középpontjában egy szálloda üzemeltetése állt, melyhez turisztikai, marketing és pénzügyi, tervezést és kreativitást is igénylő feladatok kapcsolódtak, melyeket nagy sikerrel oldottak meg a résztvevők. Persze a szelfi-készítés sem maradhatott el, melyben szintén megnyilvánult a csapatok dinamizmusa, ötletessége. A verseny jó hangulatban telt, pörgős volt, folyamatosan jöttek a feladatok, nagyon jó ötletek születtek. A napot egy közös pizzázással és az előre elkészített bemutatkozó videók megtekintésével zártuk. Támogatóinknak köszönhetően minden csapat értékes nyereményekkel térhetett haza, ezúton is gratulálunk a csapatoknak és a felkészítő tanároknak!

  1. helyezett: „Crew D” csapat – Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája.
  2. helyezett: „B(r)anda” csapat – ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely.
  3. helyezett: „Papírsárkányok” csapat – Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron.

Az előfeladatként készített videókhoz kapcsolódó különdíjat pedig a „Vadócok” csapat érdemelte ki – Soproni Szakképzési Centrum Porpáczy Aladár Szakgimnázium, Kollégium és ÁMK.

Köszönjük a szervezők, segítők és a zsűri munkáját! Reméljük, hogy minden csapat jól érezte magát a Soproni Közgázon, visszavárjuk őket a következő Egyetemfoglalón!

Dr. Szóka Károly egyetemi docens, főszervező

Támogatóink:

  • Autoliv Kft., Sopronkövesd
  • Sopron Bank Burgenland Zrt., Sopron
  • Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft., Budapest
  • Deák Étterem, Sopron
  • Crazy Garage, Sopron
  • Agora Savaria Filmszínház, Szombathely
  • DRK, Sopron
  • Elit Mozi, Sopron
  • Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft., Fertőd
  • Gambrinus Étterem Bowling és Grill, Pápa
  • GySEV Zrt., Sopron
  • Hoffer Cukrászda, Sopron
  • Lángos Ház, Sopronbánfalva
  • Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma
  • MH Pápa Bázisrepülőtér, Pápa
  • Perint Italnagykereskedés, Pápa
  • Raabersport Kft., Sopron
  • Star Brand, Győr
  • Tom Market, Pápa
  • Várkertfürdő Pápai Gyógy- és Termálfürdő, Pápa

 

 

Linkek:

Kapcsolódó hírek: