Sporthírek

  • MEFOB-sikerek – sí, kosárlabda, sportlövészet

    2010.05.28., péntek

    Szép eredményeket értek el az elmúlt hetekben a különböző Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokságokon (MEFOB) a Savaria Egyetemi Központ hallgatói. Síben, kosárlabdában és sportlövészetben is termett számukra babér.

  • Racketlon-aranyak és -bronzok Olaszországból

    2010.05.11., kedd

    Öt mérkőzés, hat óra játékidő, öt kilogramm súlyvesztés, valamint három arany- és egy bronzérem az első Italian Open verseny mérlege – tájékoztatta hírlevelünket Sákovics Péter, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sportági Intézeti Tanszék főiskolai adjunktusa.

  • Döntőben a SMAFC női kosárlabda csapata a tegnap esti mérkőzés után!

    2010.04.28., szerda

    Jól kezdtük a mindent eldöntő 3. elődöntőt. Ugyan Farkas és István kosarai után Kovalcsik még fordított, de aztán egy 10:0-ás három perccel, már tetemesnek tűnt előnyünk. Mielőtt túlzottan megnyugodhattunk volna Velkey és Koch pontjaival már csak négy pont maradt a tizenegyből.

  • Harmadik helyezett a MEFOB-on az NYME férfi kosárlabda csapata!

    2010.04.07., szerda

    Április 3-án fejeződött be a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda döntője Sopronban. A Nyugat-magyarországi Egyetem által szervezett tornán kifejezetten színvonalas mérkőzéseket láthatott a közönség.

  • Arany- és bronzérmes az NYME!

    2010.04.07., szerda

    Aranyérmes lett a Nyugat-magyarországi Egyetem női, bronzérmes a férfi kosárlabda csapata az április 1. és 3. között Sopronban, a Krasznai Ferenc Sportcsarnokban megrendezett MEFOB döntőn.

  • Bajnok az NYME női kosárlabda csapata!

    2010.04.06., kedd

    A MEFOB 2009/2010-es kosárlabda döntőjének utolsó mérkőzését, a bajnokság eddigi két veretlen egyeteme, a Nyugat-magyarországi, és az Eötvös Lóránd női csapatai játszották. Az NBI/A csoportban szerplő játékosok közül Honti, Horti, Gadnai a soproni, míg Bagi, Fejes, Guti, Horváth, Laklóth a budapesti...

  • Sikerek a fedett pályás ob-n

    2010.03.23., kedd

    Két érem és másik négy pontszerző hely a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) mérlege a 3000 méteres Serdülő Fedett Pályás Országos Bajnokságon – tájékoztatta hírlevelünket Kívés István edző.

  • Sákovics megerősítette világranglista-helyét

    2010.03.09., kedd

    Aranyérem három számban és a torna legeredményesebb játékosa cím – ezt írhatta hozzá eredménylistájához Sákovics Péter a Malmöben megrendezett Swedish Open Racketlon Super World Tour elnevezésű versenyt követően. A megmérettetésen az 50 és a 60 év felettiek számára is rendeztek versenyt. Az új...

  • Sikeres idényt zárt Sákovics

    2010.01.14., csütörtök

    Sákovics Péter, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar főiskolai adjunktusa számára rendkívül sikeres volt a 2009-es racketlon idény. Világbajnok lett párosban, nyert a magyar, a svájci és az osztrák nemzetközi bajnokságon, második lett a skót bajnokságon, harmadik lett a klubcsapat Eb-n és tag...

  • Bolyaisok a dobogó tetején

    2009.11.12., csütörtök

    Csapatversenyben a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata első helyen végzett a Duatlon Diákolimpia A–kategóriás országos döntőjén. Az alföldi Lakitelken megrendezett versenyen szombathelyről a bolyaisokon kívül a Zrínyi Ilona Általános Iskola és az Élelmiszeripari és Föld...

  • Körzeti Universitas-verseny a SEK-en

    2009.11.09., hétfő

    A Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet és a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület rendezte meg az Universitas Bajnokság nyugat-magyarországi régió északi körzetének versenyeit október 29-én. A mérkőzéseken 144-en vettek részt, s három helyszínen bonyolították le őket.

  • Az atléták voltak a legeredményesebbek

    2009.10.26., hétfő

    Atlétikában, női röplabdában, férfi kosárlabdában és úszásban képviseltette magát a Savaria Egyetemi Központ Egerben, az Esterházy Károly Főiskola létesítményeiben megrendezett Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóján. Ezúttal is – már-már hagyományosan – az atléták bizonyultak a legeredm...

  • Remekeltek a serdülő atléták

    2009.10.12., hétfő

    Hét érem és további két pontszerző hely a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) fiataljainak termése a tatabányán megrendezett Atlétika Serdülő Országos Bajnokságon. Kívés István edző hírlevelünknek elmondta, a SZOESE hét versenyzővel vett részt az ob-n. „Minden versenyző kiváló teljes...

  • SMAFC-NYME - OSC

    2009.10.01., csütörtök

    A SMAFC-NYME csapata az idei első NB I/B csoportos női kosárlabdamérkőzésen az OSC (Orvosegyetem–Orvos-Gyógyszerész – Sport Club) kosárlabdázóit fogadja. A mérkőzés október 3-án (szombaton) 15 órákor kezdődik a Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnokban. A szervezők minden érdeklődőt szere...

  • FALCO–SZOESE: szorosabb együttműködés

    2009.09.29., kedd

    „Szorosabbra fűzzük a két egyesület közötti kapcsolatot, aminek egyik oka, hogy az elmúlt években számos, a FALCO-ban nevelkedett, jó kosaras került az egyetem hallgatói közé” – mondta dr. Gál László, a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) elnöke annak kapcsán, hogy a szom...

Displaying results 1 to 15 out of 31

Oldal 1

Oldal 2

Oldal 3

Következő >