Nemzetközi konferencia a fenntartható fejlődésről és az ökológiai lábnyomról a Nyugat-magyarországi Egyetemen (képekkel)

Szerző: NYMEPRESS

- 2012. április 2., hétfő 10:39

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KONV-2010-0006 projekt keretében Természeti örökségünk megőrzése és fenntartható hasznosítása témakörben tartottak nemzetközi konferenciát Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetemen.

Egyetemünk több évszázados fennállása során számos alkalommal szervezett aktuális, tudományos témákat felvonultató tudományos tanácskozásokat.

Az erdőgazdálkodással, az urbanizációval, az ipar természetes környezetünkre gyakorolt hatásával és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szakmai kérdések sora azonban valóban kifogyhatatlan, így március 26-27-én az intézmény újabb, ezúttal nemzetközi méretű tudományos konferenciát szervezett.

A tudományos fórumon, amelyet Prof. Dr. Faragó Sándor, az egyetem rektora nyitott meg, a hazai szakemberek mellett elismert amerikai, kínai, svájci és osztrák professzorok vettek részt. Amint azt Prof. Dr. Neményi Miklós, az egyetem tudományos és külügyi rektorhelyettese, a projekt szakmai vezetője kihangsúlyozta, a nemzetközi szimpózium fókuszában elsősorban a környezetvédelem és az ökológia egyes területei álltak. Ennek az az oka, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem hat doktori iskolája kiemelten foglalkozik e témakörökkel.

A Hotel Fagusban tartott sajtótájékoztatón Dr. Heil Bálint projektmenedzser elmondta, az uniós támogatással megvalósuló rendezvény nemzetközi szinten fogja össze és foglalkozik a mező- és erdőgazdálkodás, az urbanizáció és az ipar kölcsönhatásával, a fenntartható fejlődéssel, természeti örökségünk megőrzésével, valamint a városi ökokörnyezet vizsgálatának kérdéseivel.

A sajtótájékoztatón Martin Gerzabek osztrák kutató az élelmiszerlánc és a talajhasználat közötti összefüggésekre világított rá, míg Dennis Buffington amerikai tudós a megújuló energiák felhasználása kapcsán az energiahatékonyság fokozásának szükségességéről beszélt.

Emmanuel Reynard svájci professzor a természeti és a társadalmi rendszerek egységét szorgalmazta, míg Meng Quing-Yan a mezőgazdasági környezet távértékelős monitorizálásáról beszélve kihangsúlyozta, hogy a műholdak nagy felbontású képeinek segítségével következtetni lehet egyes területek környezeti állapotára, adottságaira. Mindezek a természetvédelemben rejlő lehetőségeket erősítik, mondta.

 

Forrás: Kisalföld

Linkek:

Kapcsolódó hírek: