Friss hírek

  • Szögbeveréssel búcsúztak az Alkalmazott Művészeti Intézet végzős hallgatói oktatóiktól és a hallgatótársaktól (képekkel)

    2012.05.17., csütörtök

    Több mint félszáz hallgató végez idén a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében. A végzős hallgatók tegnap délután - búcsúzásuk alkalmából - választott szakterületük, „mesterségük” csínjának-bínjának elsajátítása és a diáktársa...

  • Bemutatták a Középkori magyar aranyforintok első darabját, amelyet Soltra E. Tamás tervezett

    2012.05.17., csütörtök

    10 ezer forint névértékű emlékérmét adott ki a Magyar Nemzeti Bank, melyet május 15-én kedden délután az ELTE Bölcsészettudományi Karának karitanács-dísztermében mutattak be. Az MNB arany emlékérméje a „Középkori magyar aranyforintok” címmel tervezet...

  • 140 éves az Építéstani Intézet

    2012.05.17., csütörtök

    „A Selmeci Akadémia keretein belül létrehozott Építéstani Tanszék alapításának idején, 1872-ben húsz ország elhatározta, hogy a méterre és a kilogrammra új etalont készítenek, megteremtve ezzel az egységes metrikus rendszert. Ugyanebben az évben kész...

  • Élménydús félév Erasmus ösztöndíjasként Linzben (képgalériával)

    2012.05.16., szerda

    Megérte jelentkezni Erasmus ösztöndíjra! – vallja Martonfalvi Anita, aki félévet töltött a linzi Pedagógiai Főiskolán. Élménybeszámolójában arra bíztatja hallgatótársait, hogy ha nyitottak, kalandvágyók és szeretnének más kultúrákat megismerni, eközb...

  • 20 éves az Osztrák Könyvtár

    2012.05.16., szerda

    Idén ünnepli huszadik születésnapját a Bölcsészettudományi Kar épületében, az Idegennyelvi Könyvtárban található Osztrák Könyvtár. A jubileumi program 16-án 14 órakor a 403-as teremben kezdődik a Germanisztikai Intézeti Tanszék szervezésében.

  • Jól hasznosuló projektek (letölthető prezentációkkal)

    2012.05.16., szerda

    A Nyugat-magyarországi Egyetemen (NYME) megvalósuló szakmai fejlesztésekről tartott előadást dr. Iker János, a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ (RPSZKK) igazgatója hétfőn, a Széchenyi Programiroda országos konferenciasorozatának sz...

  • Újabb racketlon aranyak

    2012.05.16., szerda

    Sákovics Péter, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sportági Intézeti Tanszék főiskolai adjunktusa 2010. január 1. óta vezeti a racketlon világranglistát. Az idei versenyévad eddigi három nemzetközi tornájából – egyedüliként a világon – egyén...

  • Az egyetem közösségi tér - nyári élménytáborok a SEK-en

    2012.05.16., szerda

    A Savaria Egyetemi Központ közösségi tér, nem a tudomány „félelmetes” fellegvára, ezért kapuit egyre szélesebbre tárja Szombathely és a régió lakossága előtt – mondta dr. Czetter Ibolya elnökhelyettes kedden délelőtt az intézmény nyári élménytáborait...

  • Orosz István kapta a Koller-díjat

    2012.05.14., hétfő

    Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész és rajzfilmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Nyugat-magyarországi Egyetem (Faipari Mérnöki Kar, Alkalmazott Művészeti Intézet) oktatója érdemelte ki az idén a Koller-díjat. Az elismerést sz...

  • Szombaton valétálnak Székesfehérváron a Geoinformatikai Kar végzős hallgatói

    2012.05.14., hétfő

    A Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar idén végzős hallgatói a hagyományoknak megfelelően valétálnak 2012. május 19-én, szombaton. Az ünnepség 20 órakor kezdődik.